A minap próbáltam elütni az időt, amíg anya és Abby vásároltak a Trader Joe’s-ban, amikor kaptam egy üzenetet Emiliától.

Emilia: Nézd csak, a második interjúm. Itt már azért nem kiabálok, annyira.

*Emilia mellékelt egy képet*

Megnyitottam a fotót, és tényleg, ott volt a Zwarte  tulp nevű iskolaújság 6. oldalán. Így gondoltam, bemásolom nektek is az interjút, hogy tudjatok meg többet a holland lányról, aki fenekestül felforgatta a családom életét. Meg a sajátját is természetesen, csak ezt nem meri bevallani.

„Utazás az ismeretlenbe, avagy Emilia De Wit a világ központjában..

Az utóbbi másfél hétben a de Wit család berobbant a köztudatba. De Wit igazgató úr  felkavarta a port az interneten, miután kiderült, hogy viszonya van az egyik diákjával, a 17 éves Junóval. Emiliát, az igazgató 14 éves lányát, nagyon megrázták a történtek, így maga után hagyva mindent elszökött New Yorkba, ahol eltöltött majdnem egy hetet, és átvészelte a Sandy hurrikánt is.

Hogy jött az ötlet neked, hogy pont New Yorkba menekülj?

New York mindig is az álmaim városa volt. A szobám falán nem híres filmsztárokról voltak poszterek, hanem ennek a városnak a szépségeiről. Tudtam, hogy ott senki sem ismer, és úgy voltam vele, hogy ott le tudnám élni az életemet, és beleillenék abba a New Yorkról alkotott képbe.

Milyen érzés volt, mikor először léptél New York utcáira? Megrémisztett a tudat, hogy most már tényleg nincs visszaút?

Lélegzetelállító volt, pont, mint a filmekben. Mindenki az utcán sétálgat, szépen ki volt világítva a város, a hat sávos utakon a buszok és az autók között taxit cikcakkoztak. A karácsonyi hangulat belengte az egész várost, ugyanakkor az tudatosult bennem, hogy mégsem lesz annyira könnyű beilleszkedni úgy, hogy senkit és semmit nem ismerek, hiába volt meg az egész tervem, hogy mit fogok csinálni, amíg ott vagyok. Aztán rájöttem, hogy már hülyeség lenne a részemről visszafordulni és apám szemébe nézni. Ez lett volna a rémisztő, nem két hetet letölteni abban a városban.

Nem érezted magányosnak magad? Gondoltál arra, hogy barátokat szerzel, vagy nem akartál ennyire kötődni New Yorkhoz?

Az elején nagyon annak éreztem magam. Vagyis tudtam, hogy milyen magányosnak lenni, otthon is mindig ugyanezt éreztem, de amikor megérkeztem még erőteljesebben tört rám. Viszont először meg sem fordult a fejemben, hogy én barátokra leljek, de nagy szerencsémre egy teljesen véletlen során négy nagyon kedves embert ismertem meg.

Hogyan ismerkedtél meg velük? Első látásra is szimpatikusak voltak?

Igazából ez visszavezethető a szállásomra, mivel ugye interneten kerestem olyan helyeket, amik nem is drágák, és nem is fogják megkérdezni, mint a Reszkessetek Betürőkben, hogy „Hol vannak a szüleid, drágám?” Találtam is egy kedves bácsit, aki mint kiderült, jól átvert engem. Egy Seth Greenberg nevű fiúnak adta meg a lakcímét, aki aztán utamra engedett, miután rájött, hogy hova szökött el az ő húga is. Aztán nagy meglepetésemre összeismerkedtem egy helyes fiúval, akit Jimnek hívnak, és egy éjszakát ott töltöttem nála. Zárójelben megjegyzem, a tisztaságmániás énemnek nem éppen fogára való lakás volt. Majd végül megint összetalálkoztunk Sethel és Abbyvel, és kialakult ez a társaság. Első látásra mindannyian egy kicsit furák voltak, de így volt a jó. Négyen, négy teljesen különböző személyiség,

Hol vészelted át a Sandy hurrikánt? Ott voltak a barátaid is?

Együtt töltöttük azt a pár napot. Igazából végül Sethék házából készítettünk hurrikánmenedéket, mivel valljuk be, azért felszereltebb lakás volt, mint a Jim egyszobás apartmanja, amiben csak egy matrac volt, vagy mint az én nem létező lakásom, aminek az ablakából látszik az Empire State Building.

Milyen érzés volt, hogy a világ központjában áramszünet volt, pont amikor te odaérkeztél?

Bevallom, eléggé megijedtem. El sem tudtam képzelni, hogy mi lesz velünk, hiszen New Yorkban minden, de tényleg majdnem minden árammal megy. Főleg, ugye, nem tudtunk sem lezuhanyozni, meg takarítani a felseprésen kívül, így egy idő után elég kellemetlen volt koszosan járkálni Észak-New Yorkban, ahol mindenki vidáman éli az életét, mivel ott nem lett áramszünet. Aztán kihűlt a ház is, így próbáltunk minél kevesebbet otthon lenni, és éjjelente minél jobban betakarózni, hogy nehogy tüdőgyulladást kapjunk. Szegény Jim így is kellett járja minden nap a kórházakat, a majdnem levágott ujja miatt.

Mivel nem volt áram, sem térerő így lényegében nem tudtál nagyon kommunikálni a külvilággal. Jó érzés volt távol lenni a rivaldafénytől és a szüleidtől?

El sem tudnád képzelni, hogy mennyire. Jó volt látni, ahogy apám annyira aggódik értem, és szenved is amiatt, amit tett. De leginkább annak örültem, hogy végre nem kellett fogalkoznom az utálkozó emberekkel, hogy végre megnyugodhatok egy kicsit. Hiába, hogy még írták a fenyegető üzeneteket az interneten, de én erről tudomást sem vettem, és végre ki tudtam tisztítani a fejem. Tudtam másokra is figyelni, és nem amiatt aggódni, hogy mikor fogják felgyújtani a házunkat az gyűlölködő emberek.

Ha jól értelmeztem, nem volt veletek felnőtt. Nem féltetek így? Gondolkodtatok azon, hogy mit fogtok csinálni áram és térerő nélkül, ha valamelyikőtökkel valami baj történik?

Igazából ebbe nem is mertünk belegondolni. Próbáltuk a jó oldalát nézni a dolgoknak, hogy végre csak gyerekekül lehetünk, és nincsenek felnőttek, akik megmondják, hogy mit csináljunk. Személy szerint én nem szerettem volna, ha egy felnőtt lenne valünk. Biztosan kérdezősködött volna a családom felől, és hiába mondtam el a barátaimnak, hogy mi történt, azért egy felnőttnek mégis nehezebb bevallani, hogy az apád egy pedofil. De tényleg, egyáltalán nem gondoltunk arra, ha valami nagyobb baj történt volna velünk, mit tudtunk volna csinálni. Viszont biztos vagyok abban, hogy megoldottuk volna valahogy.

A szüleid mikor jöttek rá a kis kiruccanásodra?

Igazából, ez egy elég hosszú történet. De egyáltalán nem tudták. Csak akkor vette észre apukám, hogy nem vagyok otthon, mikor valamikor délután belépett a szobámba, és észrevette az összetörött üvegdarabkákat. Majd gyorsan írt is nekem üzenetet, de én ignoráltam egy ideig, majd azt hazudtam, hogy vonattal mentem Frankfurtba Käthe-hez, és ott leszek. Meg persze, ne keressenek, mert nem fogom felvenni a telefonom. Viszont, mivel használtam apa bankkártyáját, így utána tudott nézni, hogy hol vettem ki pénzt, így a harmadik napra, már vette is a repülőjegyet New Yorkba. Azonban, a Sandynek köszönhetően, nem tudott gépre szállni, így még ki tudtam nélküle és anyu nélkül húzni pár napot.

Ha vissza lehetne forgatni az időt, akkor döntenél valamiben másképp?

Ha a döntésem teljesen megváltoztatná azt, ami eddig történt, akkor egyáltalán nem. Tökéletes volt ez a pár nap a számomra. Volt egy pár nehézség, például a beszélgetések az apámmal, vagy a víz és fűtés hiánya a lakásban, egy-két veszkedés a többiekkel, de ezek mind azt eredményezték, hogy itt vagyok, jól vagyok, és sohasem éreztem magam ennél szabadabbnak és önfeledtnek. Sokat változtam, és szerintem jó irányba, úgyhogy a válaszom nem. Semmiképpen sem változtatnék meg semmit. Minden jó volt, ahogy volt.

Köszönöm Emilia a közreműködésed.

Én köszönöm, hogy végre egy normális interjúban részt vehettem, Nathan."